Vegye fel Velünk a kapcsolatot

Rólunk

Cégünk, a Fire-Break Kft. 2008-ban alakult meg. A motíváció 10 éves hivatásos tűzoltói múlttal, a tűzvédelem terén végbemenő jogszabályi változások által teremtett lehetőséggel adott volt.

Tegyünk valami hathatósabbat a tűzvédelem területén, segítsük, hogy az épített környezetünk tűzvédelmi szempontból biztonságosabb legyen, de a hivatásos lét korlátozó tényezői ne akadályozzanak ebben. Ezekben az években jelentek meg azon jogszabályok, amik bevezették az „építész tűzvédelmi szakértő” fogalmát, és írták elő kötelezően történő alkalmazásukat a különböző építőipari ügyekhez.

A végzettségünket tekintve tűzvédelmi mérnökök vagyunk, ami egy olyan szakirány, aminek a konkrét mérnökképzése a mai világban már nem elérhető, megszűnt.

Tanulmányaink során a szakma minden aspektusát megvizsgáltuk, sok-sok órát töltöttünk a tűzvédelmi követelményrendszerek tanulmányozásával, de a megelőző tűzvédelem mellett belekóstoltunk a mentő tűzvédelmi ismeretekbe is. Ez egészen más aspektusát mutatta meg a szakmának.

Az első években csak konkrét építész tűzvédelmi szakértő munkákat vállaltunk, majd később tűzvédelmi megbízotti tevékenységgel is foglalkoztunk.

Felismertük, hogy jelen hazai környezetben és a cégünk fejlődése érdekében, szükséges tovább bővíteni a szolgáltatásainak, így az már a munkavédelem és a környezetvédelem területén is jelen van.

Így bővítettük palettánkat a tűzvédelmi berendezések, felszerelések és eszközök felülvizsgálatával, karbantartásával is.

Mostanra elmondhatjuk hogy a tűz-, munka-, és környezetvédelem területén komplex szolgáltatást tudunk nyújtani, legyen az elméleti vagy gyakorlati feladat.

Hívjon minket most...